Premier League "Beharangozó"

Angol labdarúgó-bajnokság 2018/19

skysports-premier-league-managers_4365830.jpg

2018–2019-es Premier League a 27. Premier League-szezon az elindulás éve, 1992 óta, összességében pedig a 120. első osztályú angol bajnokság. A szezon 2018. augusztus 11-én kezdődik és 2019. május 19-én ér véget. A címvédő a Manchester City, a feljutók pedig a Wolverhampton Wanderers, Cardiff City és a rájátszás győzteseként a Fulham.

Premier League (más néven Premiership vagy Barclays Premier League) az angol labdarúgó bajnokságok legfelsőbb osztályának elnevezése. Ez a világ legnézettebb labdarúgó-bajnoksága, és ez hozza az összes bajnokság közül a legtöbb hasznot.
A jelenlegi rendszert 1992. február 20-án hozták létre az addigi első osztályú The Football League-ből, amit 1888-ban alapítottak. Jelenleg húsz csapat a tagja. A szezonok augusztustól májusig tartanak, és 38 mérkőzést játszanak a részt vevő csapatok: minden csapat kétszer az összes többivel, egyszer hazai, egyszer idegen pályán. Minden szezon végén három csapat esik ki a másodosztályba (The Championship), és három kerül fel onnan a Premiershipbe. Az eddigi 24 szezon alatt 45 klub szerepelt a Premier League-ben.
A világ hatodik legnagyobb nézőszámú profi sportligája.

2018_19_pl.jpg

Csapatok

A bajnokságban 20 csapat vesz részt: az előző évi bajnokság bennmaradt 17 csapata és a 3 feljutó. A másodosztály első és második helyezettje (a Wolverhampton Wanderers és a Cardiff City) közvetlenül feljutott a Premier Leaguebe. A harmadik helyért a másodosztály 3-6. helyezettjei a rájátszásban versengtek, amit a Fulham nyert meg.

Csapat
Város
Stadion
Befogadóképesség
Arsenal
London
Emirates Stadion
59 867
Bournemouth
Bournemouth
Dean Court
11 360
Brighton & Hove Albion
Brighton
Falmer Stadion
30 666
Burnley
Burnley
Turf Moor
21 944
Cardiff City
Cardiff
Cardiff City Stadion
33 300
Chelsea
London
Stamford Bridge
41 631
Crystal Palace
London
Selhurst Park
25 456
Everton
Liverpool
Goodison Park
39 572
Fulham
London
Craven Cottage
25 700
Huddersfield Town
Huddersfield
Kirklees Stadion
24 169
Leicester City
Leicester
King Power Stadion
32 312
Liverpool
Liverpool
Anfield Stadion
53 394
Manchester City
Manchester
Etihad Stadion
55 017
Manchester United
Manchester
Old Trafford
74 994
Newcastle United
Newcastle upon Tyne
St James’ Park
52 354
Southampton
Southampton
St. Mary Stadion
32 384
Tottenham Hotspur
London
Wembley Stadion
90 000
London
Tottenham Hotspur Stadion
62 062
Watford
Watford
Vicarage Road
23 700
West Ham United
London
London Stadion
60 000
Wolverhampton Wanderers
Wolverhampton
Molineux Stadion
31 700


Góllövők és rekordrésztvevők

  • Minden idők legsikeresebb góllövője a Premier League-ben a korábbi Blackburn Rovers és Newcastle United csatár, Alan Shearer 260 góllal. 14 szezonja alatt tízszer végzett a legjobb góllövők közt, és háromszor lett a szezon gólkirálya, egyszer pedig Thierry Henry-val együtt szerezte meg ezt a címet. Az 1995–96-os szezonban ő lett az első játékos, aki átlépte a 100 gólos határt a Premier League-ben.
  • Az 1992–93-as, első Premier League szezon óta 14 különböző játékos kapta meg a szezon góllövője címet, illetve osztotta meg egy másik játékossal. Thierry Henry – ugyanúgy, mint Alan Shearer – három egymást követő szezonban is elnyerte ezt a címet, míg Michael Owen és Jimmy Floyd Hasselbaink kétszer-kétszer. Andrew Cole és Alan Shearer a rekordtartó 34-34 szezonbeli góllal. Cole az 1993–94-es szezonban, Shearer pedig az 1994–95-ös szezonban szerezte rekordmennyiségű góljait; mindkét idényben még a 42 mérkőzéses rendszer volt érvényben. Shearer 38 mérkőzésen szerzett 31 gólját (1995–96-os szezon) a 2007–08-as szezonban Cristiano Ronaldo állította be, így ő lett az egy szezonban legtöbb gólt szerző középpályás a Premiership történetében.
  • A Manchester United lett az első klub, akik 1000 gólt lőttek a bajnokságban, miután Cristiano Ronaldo gólt szerzett a Middlesbrough ellen a 2005–06-os szezonban. Az Arsenal a másik csapat, akik elérték az 1000 gólos határt. A legtöbb gólt hozó mérkőzést a Premier League-ben 2007. szeptember 29-én játszották, mikor a Portsmouth 7–4-re győzte le a Reading csapatát.

Vezetőedző váltások

Csapat
Távozó edző
Ok
Dátum
Érkező edző
Dátum 
Arsenal
 Arsène Wenger
Lemondott
2018. május 13.
 Unai Emery
2018. május 23.
Everton
 Sam Allardyce
Elküldték
2018. május 16.
 Marco Silva
2018. május 31.
West Ham United
 David Moyes
Szerződés lejárta
2018. május 16.
 Manuel Pellegrini
2018. május 22.
Chelsea
 Antonio Conte
Elküldték
2018. július 13.
 Maurizio Sarri
2018. július 14.

Majd egy hét múlva elindul az angol labdarúgó-bajnokság. Összeszedtem az átigazolásokat - kiemelve a fontosabbakat!

Manchester CityMANCHESTER CITY
A Leicester csapatától érkezik a jobb szélső Riyad Mahrez 67,8 millió euróért. 
Manchester UnitedMANCHESTER UNITED
A Sahtartól vették meg Fredet 59 millió euróért a középpályára, a Portotól, Diogo Dalot érkezik a védelemhez 22 millió euróért. Valamint eladták Daley Blindet az Ajaxnak 16 millió euróért.
Liverpool FCLIVERPOOL FC
A Roma csapatától Alisson érkezik 75 millió euróért, hálóőrnek. Naby Keitát az RB Leipziptől vették meg 60 millió euróért, Fabinhot a Monacotól igazolták le 45 millióért, velük a középpálya fog erősödni. Xherdan Shaqiri 14,7 millió euróért a Stoketólt igazol át. Danny Ward távozott a Leicesterhez 14,7 millióért.
Chelsea FCCHELSEA
A Napoli együttesétől Jorginho 57 millióért érkezett, a középpályára.
Arsenal FCARSENAL
Lucas Torreira a Sampdoriától jött 30 millióért, Bernd Leno 25 milliért a Leverkusen csapatából érkezett hálóőrnek. Sokratis 16 millióért a Dortmundból és Mattéo Guendouzi 8 millióért a Lorienttől, mind a ketten a középpályára.
Everton FCEVERTON FC
Watfordtól 39,2 millióért Richarlison az Evertonnál folytatja az idei szezontól. Lucas Digne kicsit több, mint 20 millió euróért a Barcelonától jön a csapathoz. Davy Klassen a Werder Bremenbe igazol át 13,5 millióért és Ramiro funes Mori, 9 millió euróért a Villarreal csapatát fogja erősíteni.
Leicester CityLEICESTER CITY
James Maddison 25 millió euróért a Norwichtól érkezik, Ricardo Pereira 22 millióért a Portotól és Danny Ward 14 millióért a Liverpooltól. Távozik a csapattól Riyad Mahrez a Manchester Cityhez 67,8 millióért. 
Newcastle UnitedNEWCASTLE UNITED
Mikel Merino 7 millió euróért érkezett a csapathoz a Dortmundtól. A távozók között Aleksander Mitrovic a Fullhambe ment kicsit több mint, 20 millióért. Mikel Merino 10 nap után, el is adták a Real Sociedadnak 12 millióért és Chancel Mbemba a Portoba adták el 8 millióért.
Crystal PalaceCRYSTAL PALACE
A West Hamtól vásárolták meg 10,7 millió euróért Cheikhou Kouyatét.
AFC BournemouthAFC BOURNEMOUTH
Diego Rico, CD Leganéstól érkezett 12 millióért, valamint David Brooks a Sheffield Utd.-tól 11,3 millió euróért. Távozott a Wolvesba, Benik Afobe 11,4 millióért és Nottm Forestbe, Lewis Grabban 6,8 millió euróért.
West Ham UnitedWEST HAM UNITED
Felipe Anderson a Laziotól jött 38 millió euróért, Issa Diop a Toulousetól 25 millióért, Andriy Yarmolenko a Dortmundtól 20 millióért és Lukasz Fabianski a Swanseatől 8 millióért. A Crystal Palacehoz távozott 10,7 millióért Cheikhou Kouyaté.
Watford FCWATFORD FC
Gerard Deulofeu 13 millióért a Barcelonából igazolták, valamint Adam Masina a Bolognatól 5 millió euróért. Richarlison az Evertonba ment 39,2 millió euróért.
Brighton & Hove AlbionBRIGHTON & HOVE ALBION
A csapathoz érkezett Alireza Jahanbakhsh 19 millió euróért az Alkamartól, Yves Bissouma 16,9 millióért a Lille együttesétől, Bernardo 10 millióért az RB Leipziptől és Florin Andone 6 millióért a Dep. La Corunatól. Távozott, Tom Ince aki a Stokeba igazolt 11,2 millió euróért.
Southampton FCSOUTHAMPTON FC
Jannik Vestergaard 25 millió euróért jött a M'gladbachtól, Mohamed Elyounoussi 18 millióért a Baseltől igazolt, Angus Gunn 11,3 millióért jött a Manchester Citytől és Stuart Armstrong majdnem 8 millióért a Celtictől vették meg. Az Ajaxba 11,4 millióért távozott Dusan Tadic.
Wolverhampton WanderersWOLVERHAMPTON WANDERERS
Diogo Jota 14 millióért érkezett az Atletico Madridtól, Willy Boly 12 millió euróért a Portotól, Benik Afobe majdnem 12 millióért a Bournemouthtól és João Moutinho 5,6 millióért vették meg a Monacotól.
Cardiff CityCARDIFF CITY
Josh Murphyt a Norwichtól vették meg 11,4 millióért és Bobby Reidet a Bristol citytől 11,35 millió euróért
Fulham FCFULHAM FC
Jean Michael Seri 30 millióért érkezett a Nicetől, Aleksandar Mitrovic 20,2 millióért a Newcastletől és Fabrit a Besiktastól vették meg 6 millió euróért.

Az 1. forduló Premier Liga mérkőzései

Dátum Idő Hazai csapat Eredmény Vendég csapat
Péntek, augusztus 10. 21:00 Leicester City
Szombat, augusztus 11. 13.30 Tottenham Hotspur
16:00 Brighton & Hove Albion
16:00 Chelsea FC
16:00 Kristály palota
16:00 Cardiff City
18:30 Everton FC
Vasárnap, augusztus 12. 14:30 Burnley FC
14:30 West Ham United
17:00 Manchester város

Premier League és a TOP 5 európai bajnokság ideje alatt, minden héten jelentkezni fogok ötletadóval, ötletelővel. A kiemelt mérkőzéseket elemezve és értékelve fogom nektek bemutatni. Remélem izgalmas és jó mérkőzéseket láthatunk majd ebben a szezonban!

A szelvény tippek megtalálhatók a Twitter oldalamon: Bocijunior