Világbajnoki Ötletelő - Hétfő
Világbajnokság 2018 - Oroszország

iran_portugal_world_cup_russia_2018-1600x900.jpg

Az adott nap "Világbajnoki csoportkör" mérkőzéseiből válogatott tippek, ötletek. Elemzések, összefoglalók, értékelések az összecsapásokról. 

vb_csoport_a.JPGtabella - m4sport

vb_head_33.JPG

2018/06/25  16:00
Helyszín: Volgográd Aréna (Volgográd)

Mind a két csapat kiesett a VB-ről, céljuk a csapatoknak a tisztes helytállás.

egy gondolat -  egy mondat

  • Szaúd-Arábia és Egyiptom válogatottja az 1999-es konföderációs kupa óta nem találkozott egymással nemzetközi tornán. Azon a mérkőzésen a szaúdiak 5–1-re győztek, többek között Marzouk Al-Otaibi négy góljának és az egyiptomiak által beszedett három piros lapnak köszönhetően.
  • Szaúd-Arábia a négy korábbi világbajnoki részvételének mindegyikén megmérkőzött egy-egy afrikai csapattal, de mindig másikkal. Az afrikai válogatottakkal szembeni mérlege 1 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség; az egyetlen győzelmét 1994-ben, Marokkó ellen aratta, és egyben az volt az első győzelme a világbajnokságok történetében.
  • Egyiptom a világbajnokságokon most először néz szembe ázsiai ellenféllel: eddig csak európai és dél-amerikai csapatok ellen lépett pályára.
  • Egyiptom a legutóbbi nyolc gólját a második félidőben kapta világbajnoki mérkőzéseken.
  • Egyiptom a hat VB meccsén még nem tudott győzelmet aratni (2 döntetlenje mellett 4-szer kikapott). Csak Honduras válogatottja játszott több világbajnoki mérkőzést (szám szerint 9-et) úgy, hogy egyet sem nyert meg.

Szaúd-Arábia lehetséges kezdő 11 és felállás: 4-2-3-1
Yasser Al-Mosailem; Mohammed Al-Burayk, Osama Hawsawi, Ali Albulayhi, Yasir Al-Shahrani; Abdullah Otayf, Salman Al-Faraj; Yahya Al-Shehri, Mohammed Kanoo, Salem Al-Dawsari; Fahad Al-Muwallad.

Egyiptom lehetséges kezdő 11 és felállás: 4-2-3-1
Essam El Hadary; Ahmed Fathy, Ali Gabr, Ahmed Hegazi, Mohamed Abdel Shafy; Mohamed Elneny, Tarek Hamed; Trezeguet, Abdalla El Said, Ramadan Sobhi; Marwan Mohsen.

 Tippem a mérkőzésre: Mindkét csapat szerez gólt
Tippem a végeredményre: 1 - 2 / 2 - 1 / 1 - 3 
Speciális fogadás: Mindkét csapat szerez gólt + gólszám több, mint 2,5

vb_head_34.JPG

2018/06/25  16:00
Helyszín: Szamara Aréna (Szamara)

Mind a két csapat továbbjutott, a kérdés az ki lesz a csoport első, kettejük közül!

egy gondolat -  egy mondat

  • Oroszország hatot megnyert az Uruguay elleni nyolc mérkőzéséből (1 döntetlen és 1 vereség mellett; ebbe a Szovjetunióként játszott mérkőzéseket is beleszámoltuk). A világbajnokságokon azonban mindkét csapat egy győzelmet könyvelhetett el a másik ellen.
  • Uruguay az 1970-es VB-n aratta az egyetlen győzelmét Oroszország ellen, Víctor Espárrago 117. percben lőtt góljának köszönhetően.
  • Oroszország a legutóbbi négy, dél-amerikai csapattal vívott világbajnoki mérkőzésének mindegyikén vesztesként hagyta el a pályát, összesen csupán egy gólig jutva; ebbe a sorba tartozik az 1970-es, Uruguaytól elszenvedett VB veresége is.
  • Uruguay megnyerte az utolsó kettő, európai ellenféllel (Angilával és Olaszországgal) játszott világbajnoki mérkőzését; ezt megelőzően 15 mérkőzésen keresztül nem tudott győzni európai csapat ellen (0 győzelem, 6 döntetlen és 9 vereség volt a mérlege).
  • Oroszország ezen a világbajnokságon több gólt lőtt (szám szerint 8-at), mint az előző két világbajnoki tornáján együttvéve (a 2002-es és a 2014-es részvétele során összesen 6-szor volt eredményes.

Uruguay lehetséges kezdő 11 és felállás: 4-4-2
Fernando Muslera; Guillermo Varela, Jose Maria Gimenez, Diego Godin, Martin Caceres; Carlos Sanchez, Matias Vecino, Rodrigo Betancur, Cristian Rodriguez; Luis Suarez, Edinson Cavani.

Oroszország lehetséges kezdő 11 és felállás: 4-2-3-1
Igor Akinfeev; Manuel Fernandes, Ilya Kutepov, Sergei Ignashevich, Yuri Zhirkov; Yury Gazinsky, Roman Zobnin; Alexander Samedov, Denis Cheryshev, Aleksandr Golovin; Fyodor Smolov.

 Tippem a mérkőzésre: Uruguay, Döntetlennél a tét visszajár 
Tippem a végeredményre: 1 - 0 / 1 - 1 / 2 - 2
Speciális fogadás: Mindkét csapat szerez gólt


Az A' és B' csoport első két helyezett csapatának, egymás elleni felállása a nyolcaddöntőben!
vb_csoport_b.JPG tabella - m4sport
vb_head_35.JPG

2018/06/25  20:00
Helyszín: Mordóvia Aréna (Szaranszk)

Legalább egy döntetlent kell Portugáliának, ha tovább akar jutni. Irán csak győzelemmel juthatna tovább!

egy gondolat -  egy mondat

  • Irán és Portugália válogatottja most találkozik össze másodjára a világbajnokságok történetében. Az első mérkőzésüket a 2006-os tornán játszották, és Portugália 2–0-ra megnyerte Deco és Cristiano Ronaldo találatával. Ronaldónak az volt az első gólja a világbajnokságokon.
  • Portugália az ázsiai csapatokkal játszott négy világbajnoki mérkőzése közül hármat megnyert, és csak 2002-ben kapott ki a házigazda Dél-Koreától.
  • Irán a világbajnokságokon még nyeretlen az európai válogatottakkal szemben: 1 döntetlen mellett 6-szor vereséget szenvedett. Döntetlenjét még 1978-ban, Skócia ellen érte el.
  • Irán jelenlegi szövetségi kapitánya, Carlos Queiroz kétszer is irányította Portugália válogatottját: 1991 és 1993, illetve 2008 és 2010 között. Ő ült a portugálok kispadján a 2010-es világbajnokságon is, amikor a VB történelmük legnagyobb arányú győzelmét aratták (7–0-ra legázolva Észak-Koreát).
  • Portugália 1–0-ra győzött Marokkó ellen az előző fordulóban. Ezzel egy ötmeccses negatív sorozatot zárt le: a 2010-ben, Brazília ellen született gól nélküli döntetlenje óta minden korábbi világbajnoki mérkőzésén kapott gólt.

Irán lehetséges kezdő 11 és felállás: 4-5-1
Alireza Beiranvand; Ramin Rezaeian, Majid Hosseini, Morteza Pouraliganji, Ehsan Hajsafi; Alireza Jahanbakhsh, Masoud Shojaei, Omid Ebrahimi, Vahid Amiri, Karim Ansarifard; Sardar Azmoun.

Portugália lehetséges kezdő 11 és felállás: 4-4-2
Rui Patricio; Cedric Soares, Pepe, Jose Fonte, Raphael Guerreiro; Bernardo Silva, Joao Moutinho, William Carvalho, Bruno Fernandes; Goncalo Guedes, Cristiano Ronaldo.

 Tippem a mérkőzésre: Portugália (1X2) - Vendég győzelem
Tippem a végeredményre: 0 - 1 / 0 - 2 / 1 - 1 
Speciális fogadás: Vendég csapat győzelem és a gólszám kevesebb, mint 3,5 

vb_head_36.JPG

2018/06/25  20:00
Helyszín: Kalinyingrád Stadion (Kalinyingrád)

Spanyolországnak egy döntetlen esetén is továbbjut a csoportjából, egy győzelemmel még a csoport elsőség is meglehet. Marokkó a tisztes helytállásért játszhat csak.

egy gondolat -  egy mondat

  • Spanyolország és Marokkó válogatottja eddig csupán két mérkőzésen találkozott egymással: az 1962-es világbajnokság kétfordulós pótselejtezőjén, amelyen idegenben 1–0-ra, hazai pályán pedig 3–2-re nyert Spanyolország.
  • Spanyolország az afrikai ellenfelekkel játszott négy világbajnoki mérkőzéséből hármat megnyert (1 vereség mellett), és az összecsapások során 11 gólt szerzett, mérkőzésenként legalább kettőt.
  • Marokkó a négy legutóbbi záró csoportmérkőzéséből csak egyet vesztett el (2 győzelem és 1 döntetlen mellett). Az utolsó ilyen mérkőzését 3–0-ra megnyerte, mégpedig 1998-ban, Skócia ellen (az volt a legutóbbi világbajnokság, amelyen részt vett).
  • Marokkó már biztos kieső a 2018-as világbajnokságon. Az öt világbajnoki szereplése közül az idei a negyedik, amelytől már a csoportkörben búcsúzni kényszerül; csak az 1986-os tornán jutott tovább.
  • Marokkó az utolsó hat, európai ellenfelekkel játszott világbajnoki mérkőzése közül négyet elvesztett (1 győzelem és 1 döntetlen mellett). Legutóbb Portugáliával szemben maradt alul (1–0 arányban az idei második csoportmeccsén).

Spanyolország lehetséges kezdő 11 és felállás: 4-2-3-1
David de Gea; Dani Carvajal, Gerard Pique, Sergio Ramos, Jordi Alba; Koke, Sergio Busquets; David Silva, Isco, Andres Iniesta; Diego Costa.

Marokkó lehetséges kezdő 11 és felállás: 4-2-3-1
Munir; Achraf Hakimi, Medhi Benatia, Manuel da Costa, Hamza Mendyl; Karim El-Ahmadi, Mbark Boussoufa; Nordin Amrabat, Younes Belhanda, Hakim Ziyech; Khalid Boutaib.

 Tippem a mérkőzésre: Hazai győzelem és a gólszám több, mint 1,5
Tippem a végeredményre: 2 - 1 / 3 - 1  
Speciális fogadás: Gólszám több, mint 2,5 

A szelvény tippek megtalálhatók a Twitter oldalamon: Bocijunior 

A bejegyzés trackback címe:

https://bocijunior.blog.hu/api/trackback/id/tr3714068713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Bocifociblog

X2DUPLA

Ötletadó

Címkék

#ötletadó (198) #X2dupla (19) #X2Dupla (17) 2017 (157) 2018 (110) AC Milan (3) Ajax (1) Alexis Sanchez (1) Andre Silva (1) ANGLIA (8) Angol (2) Angol labdarúgó-szuperkupa (1) Aranykupa (1) ARANYKUPA (1) Argentína (4) Arsenal (10) AS Roma (6) Atlanta (1) Atlanta United (1) Atletico Madrid (6) Aubameyang (1) Audi (1) Audi Cup 2017 (1) aug (1) BAJNOKOK (1) Bajnokok Ligája (1) BajnokokLigája (1) Bajnokok Ligája (46) BAJNOKOK NEMZETKÖZI KUPÁJA (5) Bajnokok Nemzetközi Kupája (12) Bajnokok Nemzetközi Kupája 2018 (7) Barcelona (8) Basel (2) Bayern (1) Bayern München (1) Bayern München (11) Belgium (7) Benzema (1) Besiktas (2) Bilbao (1) BL (32) Bocijunior (276) Bohemians (1) Borussia Dortmund (1) Bray Wanderers (1) Brazília (4) Bundesliga (71) Camp Nou (1) Carabao (7) Carabao Cup (7) Cardiff (2) Celtic (1) Championship (76) ChampionsLeague (12) Checkatrade Trophy (5) Chelsea (13) Chicago (2) Chicago Fire (1) Chile (1) China (1) Claudio Bravo (1) Colorado Rapids (1) CONCACAF (1) confederations cup (1) Confederations Cup 2017 (2) Conte (1) Cork (1) Cork City (2) Costa Rica (2) CrazyMonday (8) Cristiano Ronaldo (1) csoportkör (28) Cup (31) Cup 2017 (2) Curacao (1) Dallas (1) Dánia (1) Dani Alves (1) DC United (1) Derry City (1) Dijon (1) döntő (1) Döntő (1) Dortmund (5) Dybala (1) EFL (2) EFL CUP (2) egyeneskieses (17) EL (12) elődöntő (1) Elődöntők (1) El Salvador (1) Emirates (1) Emirates Cup (1) Emirates Cup 2017 (1) Emirates Kupa (1) Eredivisie (32) Észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (5) Európa Liga (19) Everton (3) FA-Kupa (8) Falcao (2) FA Community Shield (3) Fc Porto (2) FIFA (1) FIFA Confederation (2) FIFA Confederation Cup 2017 (3) FIFA Konföderációs Kupa (1) Finn Harps (1) foci (247) francia (1) Franciaország (4) Francia Guyana (2) francia szuperkupa (1) Friday13 (1) Galaxy (1) GOLD COP (1) GOLD CUP 2017 (4) Hamburg (1) Hazard (1) Higuain (2) Honduras (2) Horvátország (1) Houston (2) Houston Dynamo (1) ICC (7) instagram (132) Inter (1) International Champions Cup (5) Internazionale (1) ÍR BAJNOKSÁG (11) ír bajnokság (6) Jamaika (1) Jupiler League (22) Juventus (8) Kaka (1) Kanada (2) KÍNA (2) Kolumbia (2) Konföderációs Kupa (5) Kupa (22) labdarúgás (268) LaLiga (80) Lazio (4) League One (1) League Two (1) Leipzig (1) Lengyelország (1) Lewandowski (1) Ligakupa (6) Liga 1 (43) Liga 2 (34) Ligue 1 (76) Ligue 2 (1) Limerick (3) Liverpool (13) Los Angeles Galaxy (1) Lukaku (1) Lyon (3) Madrid (2) Manchester City (12) Manchester United (10) Mandzukic (1) Marokkó (1) Marseille (4) Messi (5) Metz (1) MEXIKÓ (1) Mexikó (3) Milan (2) Minnesota (2) MLB (1) MLS (13) Monaco (11) Montreal (1) Montreal Impact (1) Mourinho (1) Moutinho (1) Nani (2) Napoli (1) Negyeddöntők (1) Németország (3) NEMZETKÖZI (2) New England (1) New York (2) New York City (2) Nizza (1) NY (1) Olasz (1) Olasz Szuperkupa (1) Olasz Szuperkupa Döntő (1) Olympique Lyon (1) Orlando (1) Orlando City (3) Oroszország (6) Ötletadó (1) Paris Saint-Germain FC (1) Péntek (1) Portland (1) Portland Timbers (1) Portugália (6) PORTUGÁLIA (1) Premier (3) Premier Division (3) Premier League (82) Primeira Liga (12) PSG (8) Psg (2) Real (1) Real Madrid (1) Real Madrid (13) Real Salt Lake (1) Red Bulls (1) Romelu Lukaku (2) Ronaldo (6) Sanchez (1) Seattle Sounders (1) Selejtező (16) Sergio Agüero (1) Serie A (72) Sevilla (2) Singapore (1) Sion (1) SKÓCIA Premiership (45) Spanyol (1) Spanyolország (3) Spanyol Szuperkupa Döntő (1) sport (1) Sporting (1) St. Etienne (1) Strasbourg (1) Super League (1) Svájc (3) Swansea (1) Szpartak Moszkva (1) Szuperkupa (3) szuperkupa (2) Tippmix (221) TippmixPro (47) Toronto (1) Tottenham (5) Toulouse (1) twitter (101) Twitter (79) Twittter (2) UEFA (2) UEFA Szuperkupa (1) ÚJ ZÉLAND (2) United States (1) Uruguay (1) Vanarama National League (1) Vargas (1) VB (11) VB selejtező (9) vgsport (1) Videoton (1) Világbajnokság (26) Világbajnokság 2018 (26) Wembley (1) WilliamHill (1) world cup (25) World Cup (38) World Cup 2018 (38) world cup 2018 (25) X2dupla (18) X2Dupla (17) x2dupla (2) Zidane (1) Zinedine Zidane (2) Címkefelhő