Checkatrade Trophy

Football League Trophy

checkatrade_trophy.jpg

A Checktrade Trophy az átszervezések után már a második idényét tapossa. Sajnos ennek a trófeának már igencsak megtépázott a hírneve, előző idényben sajnos vetekedett, a magyar Ligakupa színvonalával. A 2016/2017-es szezon előtti időkben Johnson's Paint Trophy néven futó angliai kupasorozat eddig is sokadrendű versengés volt a bajnokságok, az FA Kupa és a Ligakupa árnyékában. A tavalyi szezonban Checktrade Trophy névre átkeresztelt kupa azonban új erőre kaphat, az előző évben igencsak megtépázott hírnéve után.

A League One és a League Two, azaz az angol foci harmad- és negyedosztályának 24-24 csapata, valamint 16 első kategóriás akadémia,Premier League és Championship klubok U23-as gárda vesznek részt a sorozatban.

cov.jpg

Checkatrade Trophy 2016/2017 szezon győztese : Coventry

Kiírói célja szerint a kupa szerepe az lenne, hogy a PL- és Championship klubokban kevés lehetőséget kapó fiatalok egy színvonalas, felnőtt küzdelemsorozatban erősödhessenek. A harmad- és negyedosztályú kluboknak legalább öt olyan játékost kell pályára küldeniük, akik játszottak a legutóbbi bajnokin, öt olyat, akik játszani fognak a következőn, vagy azt az öt focistát, akik a legtöbbet játszották a szezonban.

A Tottenham és a Manchester City akadémiája is az új klubok közé tartozik, akik részt vesznek a 2017/18-as idénytől a Checkatrade Trophy-ban. A Premier League bajnoka, a Chelsea U23-as csapata szintén részt vesz, úgy mint tavaly.

A Manchester United, az Arsenal és a Liverpool elutasították a lehetőséget - egyik csapat akadémiája sem fog játszani a Checkatrade Trophy-ban.

 

A Coventry csapata a Wembleyben szinte 75.000 néző előtt győzte le az Oxford csapatát, de korábban a versenyt erősen kritizálták az alacsony nézettség miatt, a League One és Two csapatok korlátozó szabályai és az angliai nagy klubok hiánya miatt, a mérkőzéseket alig látogatták a szurkolók. Voltak olyan csapatok akik "direkt" estek ki, mert számukra "nyűg" volt még egy meccs, vagy sorozat. A legkirívóbb eset a Bradford – Bury meccsen történt, ahol a hazaiak menedzsere ugyan pályára küldte az első számú kapusát, Colin Doyle-t, de három perc után már le is hívta.

A versenyszabályokat nyáron kicsit módosították, így nagyobb rugalmasságot biztosítottak a kiválasztási és a mérkőzés időpontjában (jobban figyelnek a csapatok bajnokságok, vagy más kupák szerepléseire - ehhez igazítják az itteni meccseiket). A City és a Tottenham után, a Newcastle és a Fulham is csatlakozott a versenyhez. A nyereményt szezononként 3 millió fontra emelték, és a nyertes 100.000 fontot kapott.

A Tottenham edzője, John McDermott azt nyilatkozta: "Tudjuk, hogy a Checkatrade Trophy óriási kihívást jelent számunkra, és nagy várakozással tekintünk az elkövetkező mérkőzésekre."

A meghívott akadémiai csapatok (21 éven felüliek) teljes listája a következő:

Brighton & Hove Albion Reading
Chelsea Southampton
Everton Stoke City
Fulham Sunderland
Leicester City Swansea City
Manchester City Tottenham Hotspur
Middlesbrough West Bromwich Albion
Newcastle United West Ham United

* Új csapatok félkövérrel kiemelve


Checkatrade Trophy
1. forduló
 Augusztus 29. kedd  - kezdés : 20:00

checkatrade_trophy_1.jpg

Az adott nap "Trophy" mérkőzéseiből válogatott tippek, ötletek. Két - három típus biztos, ezen felül lehetnek még bónusz ötletek.

Single BTS & OVER' tippek / C & C+' értékelésű tippjeim (kombiba is ajánlott)

Gillingham - Southend Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) @ Odds: 1,65
Peterborough - Southampton 2I gen (Mindkét csapat szerez gólt) @ Odds: 1,60
Morecambe - Carlisle Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) @ Odds: 1,60
Crawley - Charlton Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) @ 
Odds: 1,65
Forest Green - Newport Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) @ Odds: 1,65
Wycombe - Bristol Rovers Igen (Mindkét csapat szerez gólt) @ Odds: 1,55
Crewe - Newcastle 2 Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) @ Odds: 1,60
 

#Párszázas (lehet kombizva)

Chesterfield - Bradford Bradford (1X2) @ Odds: 1,95
Blackpool - Wigan Wigan (1X2) @ Odds: 2,40
Blackburn - Stoke 2 Blackburn (1X2) @ Odds: 1,50
Barnet - Wimbledon Barnet (1X2) @ Odds: 2,90
Fleetwood - Leicester 2 Fleetwood (1X2) @ Odds: 1,65
Scunthorpe - Sunderland 2 Scunthorpe (1X2) @ Odds: 1,60

  A szelvény tippek megtalálhatók a Twitter oldalamon : Bocijunior