2017-es Konföderációs Kupa

2017-es Konföderációs Kupa

 

A konföderációs kupa a FIFA által négyévente szervezett labdarúgótorna. Ezt a tornát szokták tekinteni a világbajnokság főpróbájának. A tornán a FIFA hat tagszövetsége (UEFA, AFC, CAF, CONCACAF, CONMEBOL, OFC) által rendezett kontinentális tornák győztesei vehetnek részt, akikhez csatlakozik az aktuális világbajnok, illetve a rendező ország válogatottja.

Lebonyolítás

1997 óta a torna lebonyolítási rendszere egységes. A nyolc részt vevő csapatot két négyes csoportba osztják (A és B csoport), és a csoportokon belül teljes körmérkőzést játszanak, vagyis minden válogatott egyszer játszik minden csoporttársával. A szokásoknak megfelelően a győzelemért 3, a döntetlenért 1, a vereségért 0 pont jár.

Ezt követően a csoportok első két helyezettje jut tovább, az elődöntőkben az A csoportban első játszik a B csoport másodikjával, illetve az A csoport másodikja a B csoport győztesével. A két elődöntő győztese jut a döntőbe, a vesztesek pedig játszanak a harmadik helyért.

 

Érmesek

A 2017-es konföderációs kupa házigazdája a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezőjének megválasztott Oroszország lesz.

 

A mérkőzéseket négy helyszínen játsszák.

Szentpétervár Moszkva Kazán Szocsi
Kretovsky stadion Otkrytije Aréna Kazán Aréna Fisht Olimpiai Stadion
Férőhely: 69 501
(új stadion)
Férőhely: 45 000
(új stadion)
Férőhely: 45 015 Férőhely: 47 659
Zenit stadium (December 2014).jpg Spartak stadium (Otkrytiye Arena), 23 August 2014.JPG RubinKazanNewStadium.png Стадион Фишт.JPG

Részt vevő csapatok

A tornán nyolc ország válogatottja fog részt venni. A rendező Oroszország mellett a 2014-es világbajnokság, valamint a 2015-ben és 2016-ban megrendezett hat kontinenstorna győztese.

Menetrend 

(egyszerű)

A 2017-es Konföderációs Kupa egyes csoport mérkőzéseiről bővebb elemzésekkel szolgálok majd nektek. Tippek pedig -amiket nem elemzek bővebben, a TWITTER oldalamon megtalálhatóak lesznek! 

Folytatás....